Géza blogja
Politika és miegymás, úgy, ahogy én látom...

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Értelmetlen számháborúba ugyan nem mennék bele, így hogy a Fidesz szimpatizánsai által szervezett békemeneten hányan voltak, az teljesen mindegy. Ha négyszázezren, vagy 1 millióan, az ugyan mit bizonyít? Számomra azt, hogy nagy bajban lehet a kormány, ha már szimpátiatüntetést is kénytelen szervezni maga mellett. A Fidesz pedig most ezt tette. Hozzáteszem, bár joguk volt hozzá, ám ők ezzel egyben színt is vallottak. Önmaguk bizonyították ország-világ előtt, hogy ami a kormányzásukat illeti, nem egyenes úton járnak. A békemenetnek álcázott erődemonstrációjuk mellesleg egy manipulált tüntetés volt. Manipulált, mert a kormány, illetve a szervezők a békemenetük célját úgy állították be, mintha a levitézlett magyar balliberális ellenzék, Európa és az USA, közösen támadná, gyarmatosítaná a határainkon innen s az azon túli magyarságot, no de nekik nem kell félniük, mert az erős és igazságos nagyvezér, akit Orbán Viktornak hívnak, viszont majd megvédi őket. Megvédi a magyar nemzetet, mert bár Orbán úrék vannak ugyan többségben, s tesznek bárkivel bármit, most mégis úgy tűnik, mintha ők lennének elnyomva.

Ami pedig a szervezést illeti, le a kalappal előttük, mert azt is remekül összehozták. Ebből viszont világosan látható, hogy a hírhedt Polgári Öntevékeny Csoportok, közismerten a PÖCS-ök, még ma is mennyire aktívak, s csupán a hívó szóra várnak, s ők máris mennek. Mennek, ha viszik őket. Mert mit mondott anno Montecuccoli a nagy hadvezér? Szóval, egy csata megnyerésének kimenetele manapság is pénz kérdése csupán, és mivel a szervezők egytől-egyig gazdag vállalkozók voltak, hogy védjék a harácsot, számukra eleve létfontosságú volt, hogy most kitegyenek magukért. Bravó, ez remekül sikerült! Még a határon túlról is jöttek a magyarok, magyarok ellen erőt fitogtatni. Nekik az ideológiai köntösbe bújtatott cirkusz valójában nem a bőrükre megy, így számukra a békemenet csak egy jó kis nyaralással egybekötött idillikus városnézés, szép esti fáklyás romantikus élmény volt csupán, ami egy fillérjükbe sem került, sőt, lefogadom, még talán pénzt is kaphattak azért.

Persze tegyük hozzá, hogy a szervezőknek elvárásaik is voltak velük szemben. Mindenki öltözzön úgy, nehogy egy ágrólszakadt szegény ember látszatát keltse.

"Öltönyt vettem, inget és a legszebb nyakkendőmet, az csak természetes, hogy ezzel megtisztelem Orbán Viktort" - mondta az Origónak a Hősök terén egy idősebb férfi, aki a feleségével érkezett az Orbán-kormányt támogató békemenetre. Egy nő pedig azt mondta: „A szervezők kérésének megfelelően a legszebb ruhámat vettem fel, egy lila kosztümöt, sőt még a hajamat is bedaueroltattam".

A tüntetésen tehát a gazdagabb réteghez tartozók, illetve a velük szimpatizálók vettek részt. Olyan emberek voltak Orbán úr mellett tüntetni, akiknek van szép ruhájuk és még hajat daueroltatni is tudtak, ám tegyük hozzá, hogy a résztvevőket sajnos ideológiai lózungok és frázisok hazugságaival becsapták és lóvá tették. Becsapták, mert nem békemenet volt ez, hanem egyfajta Hálaadás napja: köszönet a nagyvezérnek a gazdagoknak nyújtott bőkezű juttatásokért. Az egykulcsos adóért, és azért, hogy a magyar munkavállalók ki lettek szolgáltatva a munkaadóiknak. Nem a szegények, hanem a gazdagok erőfitogtatása volt ez, mert őket igenis Orbán Viktor úr politikája viszi előre és repíti Európába. Olyanoké, akik dúskálnak a földi jókban, szemben azokkal, akik az Orbán-kormánynak köszönhetően immár kilátástalanul nyomorognak és hovatovább már-már cselédek a saját hazájukban.

Források és linkek, amelyekre érdemes kattintani:

http://nol.hu/archivum/szekelyfold_nem_elado____mondjak_orban_erdelyi_szimpatizansai

http://www.origo.hu/itthon/20120121-riport-az-orbankormanyt-tamogato-bekemenetrol.html

http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120123-rekordmennyisegu-penzt-kapott-tavaly-az-eutol-magyarorszag.html

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 65 komment érkezett ()

1. kimitake
2012. 01. 23. 20:03

Ezek a gazdagabb réteghez tartozók ?

Akkor te még nem láttál "gazdagabb réteget"

2. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 20:09

Róluk én sem hinném Kimitake, hogy a gazdagabb réteghez tartoznak. Ők csak a velük szimpatizálók, de némelyikük még azt sem tudja, hogy miért van ott.

3. aLEx
2012. 01. 23. 20:59

Szerintem egy szegény nyugdíjas házaspár akkor is felveszi a (lehet, hogy egyetlen) szebb ruháját, ha kiballag a temetőbe a halottait meglátogatni. Akkor is, ha elmegy a templomba. Ez egyszerűen így szokás.

Nem kell a kákán is a csomót keresni!

4. little
2012. 01. 23. 21:06

Bogdan Geza a te magyarazatod annyit er mint a tobbi amit itt es a NOL-n olvastam.
Az szamit hogy a szavazatok majd 2 ev mulvan valasztasokkor mit mutatnak.

5. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 21:13

Kedves Borótai Sándor!
Amit írtál, abban részben igazad van.
Igazad van, hogy a szegény nyugdíjas házaspár, stb., hadd ne idézzem.
Csakhogy. Ha figyelmesen olvasod az általam írottakat, abból számodra is világosan kiderült volna, hogy mindezt nem én találtam ki, hanem egy nő nyilatkozta az Origónak, tehát nem én keresem a kákán a csomót, hanem ez az igazság, a szervezők igenis ezt kérték tőlük.
„A szervezők kérésének megfelelően a legszebb ruhámat vettem fel, egy lila kosztümöt, sőt még a hajamat is bedaueroltattam".

6. evalajos
2012. 01. 23. 21:14

Gézám, amit én láttam, az tragikomikus volt, kacagányban, ősmagyar szerkókban, sámándobbal - ezzel-azzal feldobva, és ingyen ebéddel, fuvarral megvásárolt emberekkel volt gyarapítva a hatalmas tömeg...melynek az élén olyan arc-emberek meneteltek, akikkel nem szívesen mutatkoznék ...és ekkor az egyik úr dicsekedve közölte a kamerával, hogy Fábry úr is küldött egy sms-t, amivel gratuláll...pöpec.!

7. evalajos
2012. 01. 23. 21:19

A (4) tisztelt hozzászóló, aki az ékezet nélküli klaviatúrán ír, magyarul de kibicként...akinek semmi sem drága, mint tudjuk...
B. G. nem értékel, ám közöl valamit, amit egyikünk-másikunk nehezen ért... tudod, ez az érted haragszom, nem ellened...:(

8. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 21:22

Kézcsók drága Éva!
Én a Fidesz békemenetéről ugyan csak képeket és videókat láttam, de élőben gondolom sokkal durvább lehetett. Keresztény emberek sámándobokkal? Az igen!

9. harunalrasid HCJD
2012. 01. 23. 21:23

gézám, ezek akkor is az utcára mennének, ha a szemérmüket kukafedéllel kellene takargatni, mert orbánék már lefosztották róluk a ruhát is!
szegény szerencsétlenek...

10. harunalrasid HCJD
2012. 01. 23. 21:24

3. Borotai Sándor
2012. 01. 23. 20:59
akkor miért nem oda mentek?
ugyan, kérlek, csak ebbe tudtál belekötni?

11. harunalrasid HCJD
2012. 01. 23. 21:30

4. little
2012. 01. 23. 21:06
te akkor is bele akarsz szólni a mi dolgunkba, csak azért, mert van magyar állampolgárságod - odaát?
a szerbiai, meg romániai bérmagyaroknak, ugyan, mit hoz az orbáni rezsim? miért nem voltak itt felvidéki magyarok?
szóval, picinyem, addig, amíg a te adódból nem finanszírozzák az érdekmagyarok juttatásait, addig inkább dugulj el. arrafelé nem akad csalán, amit a nemi szerveddel verhetsz?

12. raptor
2012. 01. 23. 21:30

Szia Gézám!
Ezt a Fb.-on találtam, megosztom:
Sziasztok. Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve. Én a Kossuth-tér mellett, a Falk Miksa utcában lakok. Gondnokként teszek-veszek. Megyek ki a ház elé, áll ott egy társaság. Rögtön levettem, hogy romániai magyarok. Nagyváradról jöttek. Kérdezem tőlük, hogy segíthetek-e valamit. Kérdezték, hogy a Népligethez milyen módon jutnak el, elmondtam nekik. E...zt követően szó-szót követett. Kiderült, hogy fejenként 3500-forintot és egy ebédet kaptak azért, hogy legyenek. A busz, amivel jöttek, azzal a lendülettel, hogy kiszálltak hazament. Gyakorlatilag itt hagyta őket. A beszélgetés közben jött egy idős házaspár, akik szintén kérdezték, hogy merre kell menni a Népligethez. Elmondták, hogy 1000-forintot és egy ebédet kaptak azért, hogy itt legyenek. A busz persze őket is itt hagyta őket, oldják meg jelszóval. Ők Pécsről jöttek. Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére. Emberek, én gyerek koromban - már pedig voltam - a tanítónéni a favonalzóval ütött szét rajtunk, ha valakin nem volt kokárda. Március 16-án pedig azért, hogy miért van rajtunk. Most - higgyétek el, az átlag életkor 60 év volt az általam látott emberek között - szinte mindenki díszelgett a kokárdával!! Teljesen szét vagyok esve, egy jelképet ennyire és ilyen módon kisajátítani??? És!!!!!!! láttam olyan molinót, amit már Szolis demón is láttam. Akkor most mi van??? Nem tudja, tudják - két emberes molinó - hogy hol vannak? Vagy csak azért jönnek, voltak hogy legyenek??? -------------(Csak annyit teszek hozzá, hogx az idézett beszélgetés részveői nem románok, hanem magyarok, romániai MAGYAROK
voltak -ezt fontos lenne tudatosítanunk magunkban!!!!!! Írom én: Faragó Zsuzsa)

13. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 21:34

Szia Kalifa Barátom!
Szerintem is elég szerencsétlenek, mert nem vették észre, hogy galádul becsapták őket. Hazafiaknak tartják magukat, ám valójában haza és nemzetárulók. Júdások, akik pár ezer forintért, egy ingyen utazásért és egy tál babgulyásért, eladják a lelküket.

14. Atlasz
2012. 01. 23. 21:36

7. evalajos : Kedves Éva, az, hogy ki honnan ír és milyen billentyűzettel, szerintem nem fontos.
Az igen, hogy a válaszai merőben elméletiek, mert nem tűnődött el rajta, hogy mi végett készült a diktatórikus törvények halmaza. Talán Little sem hiszi, hogy a szabad választásokért, a több demokráciáért! Ilyesmit még nem olvastam tőle, de mástól sem!
A világon senkinek sem jutott eszébe a köztársaság átalakítása, csak annak, akinek használ!

15. evalajos
2012. 01. 23. 21:39

Atlasz: igaz. kösz.

16. jus
2012. 01. 23. 21:40

Logikai bukfenc:
"...nem a szegények, hanem a gazdagok erőfitogtatása volt ez..."
írod, mint ahogy azt is:
"...sőt, lefogadom, még talán pénzt is kaphattak ezért..."
Egy gazdag mennyiért megy erőt fitogtatni??? : )

Idekopizom a hozzászólásomat Pettrától:

Az pedig a legundorítóbb dolog - bárki mondja is - hogy azokat, akik hitüknek megfelelően cselekszenek - tüntetnek vagy demonstrálnak, akár az Operánál, akár a Békemenetben, tök mindegy - azzal vádolnak meg, hogy mindezért fizettek nekik, de még csak a sunyi feltételezés is aljas. Az aki ilyet feltételez, kiírja magát a tisztességes gondolkodók közül. Szerintem.

17. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 21:45

Szia Raptor Barátom!
Köszönöm, hogy ezt a tanulságos kis szösszenetet közzé tetted, így aki azt elolvassa, már semmi kétsége sem lehet afelől, hogy amit én e posztomban írtam, az valahol igenis fedi a valóságot. Ez a Fidesz mentalitása és igazi arca. Addig vagy jó nekik, ameddig elérik a céljukat. Ha az bekövetkezik, onnantól kezdve már nem ismernek Téged.

18. little
2012. 01. 23. 21:49

Latom udvarias valasz kommenteloktol csupan egyetertes eseten varhato. Ellenteben a poszt szerzojenek mottojaval:
"Attól, hogy bizonyos dolgokat másként látunk, még nem vagyunk ellenségek"...

19. Osszián
2012. 01. 23. 22:04

Ez a fotó kivétel, drága Géza Barátom. Itt középkorúak is vannak a menetben -amiket én láttam, galériákat, ott meghökkentő volt (de ez az általános megállapítás), hogy a zöme, a 80% minimum nyugdíjaskorú volt.

Ők nem olvasnak Napi gazdaságot, HVG-t és VG-t - csak az echo tévét nézik, meg a közszolgálatit - abban meg az van, hogy bántják a hazát, és Orbán Viktort.

Hogy nem kell nekünk az IMF -csak éppen most nyilatkozta Orbán, hogy mindenbe belemegy, csak legyen mani.

Nagyon nagy bajban van az a hatalom, amelyik ilyen megerősítésre szorul. Demokráciában erre nincs is precedens. A diktatúráknak viszont kedves mutatványuk az ilyen.

Én koromnál fogva is csak 1 ilyenre emlékszem, ott is voltak táblák, a kondukátor fotójával, molinók, zászlók, meg minden: 1989 decemberében volt - nem folytatom.

a diktatúráknak mindig rossz végük van.

20. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 22:05

16. jus
2012. 01. 23. 21:40
Olvass figyelmesebben, és ha nem esik nehezedre, értelmezz is, akkor rájössz, hogy nincs a posztomban semmiféle általad vélt logikai bukfenc. Igen, ezek az emberek is hibáztak, de mentségükre szóljon, hazudtak nekik.

21. gordius HCJD
2012. 01. 23. 22:08

+++

Géza, külön téma, hogy mivel lettek megtévesztve a lelkes békemenetelők. Nem a pénzzel, sokkal hatásosabb dologgal. O.V. hónapok óta hangoztatja, demagóg téveszméjét, hogy Magyarországot támadja egész Európa és kifosztja az Európai Unió. Aki ezt komolyan elhiszi, mind ott volt a hazáját szabadságharcban védő miniszterelnökét és pártját támogatva.

22. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 22:24

Szia kedves Osszián Barátom!
Azt, hogy az Orbáni békemenetben 80%-ban nyugdíjasok voltak, csak a Raptor Barátom e posztban megosztott észrevételét igazolja. Mert, gondolták a szervezők, ha a nyugdíjasokat fel is hozzuk Budapestre majd utána faképnél hagyjuk őket, nekik az utazás már úgyis ingyért jár, majd hazajönnek, amikor akarnak. Amúgy meg sajnos ez a korosztály a leghiszékenyebb, így nem csoda, ha minden csaló, köztük a Fidesz is, őket célozza meg.

23. jus
2012. 01. 23. 22:27

Te hibáztál Géza, amikor a hitükben meggyaláztad őket és azt állítottad, pénzért voltak ott.
Vagy a te hited az objektív megvilágosodás esetleg?

24. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 22:42

Kézcsók drága Gerti!
Nem vitatom, sőt, magam is azt vallom, hogy az Orbán Viktor úr által folyton-folyvást hangoztatott demagóg háborús lózungjaival most végül is a szervezők elérték a céljukat. Sokan voltak, láthatta ország-világ, mekkora nagy erőt demonstráltak. De lássuk be drága Gerti, hogy ezeknek a szerencsétlen embereknek azért valahol a pénz is dominált, amit tőlük a részvételükért kaptak.

25. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 22:52

Honnan tudod Jus, hogy nem pénzért voltak ott? Egyáltalán miért fáj ez neked?
Te talán ingyért is elmentél volna és bepiszkítod a legszebb ruhád, sőt, a dauer költségét is magad állnád, csak mert annyira fanatikus híve vagy a vezérnek? Nézd, ez legyen a te bajod, de másokat, főleg, akiket Erdélyből hoztak fel, ne minősítsd, mert én biztosra veszem, hogy ők annál sokkal anyagiasabbak, semmint egy cirkuszban ingyért vegyenek részt.

26. jus
2012. 01. 23. 23:09

És te Géza, te melyik vezérnek vagy fanatikus híve, hogy a másik híveit így tudod gyalázni?
Egyébként azt is írtam, hogy az Operánál lévő tüntetőket ugyanez a lejáratás érte, azaz én mind a kettőre veszem, amit most mondtál.
Szerinted az Operánál is pénzért lehettek ott? Mert egyik sem különb a másiknál.
Emberek, akik valamiben hisznek, mert a valós tényektől mindenki távol van tartva.
Én pedig egyikben sem hiszek - ezért nem gyalázom egyik oldali hívőket sem-, de ez fájjon nekem.

27. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 23. 23:21

Miért gyalázkodás az, ha valaki valamiről elmondja a véleményét?
Amúgy meg ne keverd a szezont a fazonnal, mert én nem az Operánál történt tüntetésről írtam, hanem az Orbán-féle Békemenetről, amelyre a szervezők még Erdélyből is hoztak fel embereket.
Úgy gondolod, hogy a drága gázolajjal működő autóbuszok költségét meggyőződésből a csóri Erdélyiek állták, és az Origó újságírói is gyalázkodnak?

28. Osszián
2012. 01. 23. 23:56

Kaptak pénzt és ebédet. Volt városnézés, minden. Olyan volt nekik, mint valami árúbemutató - csak akiket otthagytak a faképnél, hát az rossz szájízzel utazott haza, Erdélybe, Horvátországba, meg a világ végére, Székelyföldre.

De hogy fantasztikus szervezés volt, az tény. Őrült pénzbe kerül egyébként is. Nem tudták ugyan, minek a menet - de azért elbaktattak az Országházig, meg vissza.

Gyerekek százezrei éheznek közben hétvégén nincs mit enni a szabolcsi, nyírségi szegényeknek, várják a hétfőt, akkor a halálra éhezett gyerek kap enni az iskolában.

Ha csak a felét rájuk költik...

29. kimitake
2012. 01. 24. 5:09

19. Osszián
2012. 01. 23. 22:04

Kicsit OFF lesz

"Ők nem olvasnak Napi gazdaságot, HVG-t és VG-t - csak az echo tévét nézik,.....

Hát én olvasok Itt a VG.hu-n ezt írják:

"Ugyanis a jegybankok első szabálya így hangzik: Ha időre van szükséged, nyomass pénzt."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/penznyomtatas-minden-mennyisegben-a-valsag-meg-elottunk-van-367139

Nyomass pénzt ha időre van szükséged Milyen egyszerű nem?Ez a jegybankok első szabálya
Nem is értem hogy kiváló Simor Andrásunk ugyan miért nem tartja magát ehhez szabályhoz ? Ugyan miért nem nyomat már egy kis pénzt Ha már ez az első szabály

30. gordius HCJD
2012. 01. 24. 9:52

Kimi, ejnye már, a pénznyomtatás az azonnali pénzromlás, infláció, ezt vetik be legutoljára, sőt el kell kerülni...

nem ismered a történelmet, volt idő mikor egyik napról a másikra egy gyufát ért az egész fizetés, millpengők voltak, egy zsák új pénz nem ért semmit...

31. Osszián
2012. 01. 24. 11:09

Kimi, a cikkben egy árva szó sem esik Simorról. Valami ironikus általánosítás a jegybenkokkel kapcsolatban:

"A Die Presse a továbbiakban rámutat: a pénzmennyiség feltornászása inflációhoz vezet. Olyan fejlemény ez, amely a jelek szerint mindenekelőtt Németországban kelt aggodalmat. Legutóbb éppen Carl-Ludwig Thiele jelentette ki a Bundesbank képviseletében, "egyszer és mindenkorra le kell venni a napirendről azt az ötletet, hogy a szükséges pénzt (csak) nyomtatni kell." Ám a jegybankok második szabálya így hangzik: "Mindig több pénzt kell nyomtatnod, mint legutóbb."

Mi magyarok kétszer faragtunk nagyon komolyan rá a fedezet nélküli pénzkiáramlásra: az első világháború után, amikor a korona értéktelenedett el, és a második után (ez még súlyosabb volt), amikor milliárd pengőért nem lehetett kapni 1 tojást.

Még szép, hogy ez inflációhoz vezet, tudja ezt Simor is, de tudta Járay (ha meglódul az infláció, rögtön alap kamatot emelt ő is).

Na és emiatt ne olvassanak a népek gazdasági lapokat?

32. jus
2012. 01. 25. 0:02

Miért? Arra a pénzre, amit más bank nyomtat nekünk kamattal megfejelve, arra van fedezetünk?
Az nem infláció növelő? Csak úgy kérdem.

33. evianna
2012. 01. 25. 4:35

nekem a békemenetben (mind magában az ötletben, mind a határon túli magyarok bevonásával történt megvalósításában) az a visszataszító, hogy szerintem ez volt a diktatúra első megnyilvánulása.
- békemenetnek hívták ugyanis, de háborút itt csak OV folytat, a demonstrálók azonban a szabadságharc folytatását kérték,
- a kormányt támogató tüntetésnek állították be, de a jelszavak zöme a kormány hivatalos politikájával ellentétes állítás vagy követelés,
- lényege pedig az volt, hogy "Orbán ellenségei és ellenzékiek, takarodjatok!" (ilyen viszont csak diktatúrákban fordul elő)

teljesen igaz, hogy a szervezők és finanszírozók hivatalosan is a rendszerváltás nyertesei közül azok voltak, akik most a rendszerváltás visszacsinálásán is keresnek, és nem akarják, hogy ebben holmi demokrácia meg kormányellenes tüntetések megzavarják őket.

egyúttal én is határozottan látok benne egy olyan orbáni csavart, hogy a tüntetésre hivatkozva meg lehet zsarolni az EU-t, mert hiszen látjátok, hogy csak én tartom az országot az Unióban, ha engem nem támogattok, ezek ki fognak lépni, mert utálnak benneteket. (meg volt ez kottázva rendesen, és valószínűsítem, hogy március 15-én is hasonló "erődemonstráció" várható - "ellenzék, nektek annyi". október 23-át már bemocskolták, most a nemzeti ünnep ellopása van soron. haladunk.)

34. evianna
2012. 01. 25. 5:28

ami meg a számháborút illeti, szerintem egyszerűen pazar, ahogyan a Fidesz minden idők legnagyobb kormánypárti tüntetéseként aposztrofálta a szombati megmozdulást - Rákay Philip vajon mit szól ehhez?
vagy:
a rendőrség közleménye szerint olyan sokan voltak, hogy a Kossuth térre megérkezőket fel kellett szólítaniuk a tér elhagyására, hogy a mögöttük jövők is beférjenek a célállomásra. (most akkor 400 ezer ember nem fér el ott, ahol 2002-ben még kétmillió elfért? ennyit híztunk volna? nem hiszem. én egyébként megdöbbenve tapasztalom, mennyire megnőtt a kórosan sovány emberek száma: nagyon sok a kifejezetten alultáplált ember, főleg a fiatalok között - na ja. rosszabbul élünk, mint valaha.)

35. Gordon
2012. 01. 25. 8:54

Gagyi ódolog volt az egész! A zöme megvezetett emberekből állt, akik bedőltek az agyonkoptatott lózungoknak. A többi meg érdekből ment. De bűzlött az egész! Ha olyan rémalakok hívására állnak be mögéjük, mint a gyűlölködő-frücsögő-antiszemita Bayer és Bencsik, megette a fene az egészet. Szép kis békemenet!
Ja, el ne felejtsem a fő szervezőt, az új oligarcha Széles Gábort, aki biztos jól bele is nyúlt a zsebébe az ügyben. Neki biztos megérte, kis beruházásnak tekinti a jövőre, ami hamar megtérül.
A hiszékeny felvonulók zöme csak statiszta, ha arra kerül a sor símán letojják őket.
A fanatikus hívőkről meg tudjuk, sokkal aktívabbak, mint a normál emberek. Így a 100, vagy akár 200 000 felvonuló nem sokat mond, ennyi fanatikusa maradt Orbánéknak.

36. Marijja
2012. 01. 25. 9:12

Kedves Géza!
Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott, pedig a mai kinézetem szerint (is) nyugdíjas vagyok.
A tavalyi szépségmütétem eredménye nem lett tartós, annyinak nézek ki, amennyi vagyok.
Mit gondolsz, március 15. elött kiséreljek meg egy újabb fiatalító kúrát, vagy akkor már jó lesz egy
öreg is tapsikolni???

37. sansz
2012. 01. 25. 12:13

Hogy kik és miért vettek részt ezen a „békemeneten”, az külön tanulmányt érdemelne. Az általánosítás ez esetben is igazságtalan lehet és téves következtetésekhez is vezethet. A sok képről annyi mindenesetre kivehető, hogy sokan voltak és meghatározó volt az idősebb korosztály aránya.
Szerintem a résztvevők egy részének ez „kötelező feladat” volt, a másiknak „szabadon választott”.
Kiknek lehetett ez „kötelező feladat”?
- a pártmegbízatást teljesítőknek,
- hivatalok, munkahelyek által kötelezetteknek,
- a rendszer kedvezményezetteinek,
- a fidesz B-középnek, azaz a fenntartás nélküli, vak hívőknek.
Ők talán tudták, miért mennek oda és külön anyagilag sem kellett ösztönözni őket.

És kiknek lehetett enyhe ösztönzéssel „szabadon választott”?
- egyrészt akiknek elégségesek voltak a demagóg, populista jelszavak is a megmozdulásra,
- másrészt bizonyos kedvezmények felkínálásával szervezett, mintegy „termékbemutatóval egybekötött társas utazó”, csoportoknak (vidéki, határon túli).
Szerintem ők igazából nem tudhatták, hogy minek is vannak ott.
Végül biztonsággal állítható az ún, „katasztrófa turisták” részvétele is, akik mindenütt ott vannak, ahol „az ördög a farkát köszörüli”.

Úgy hírlik, hogy a szervezett utaztatás egyes csoportoknál csak „oda” volt biztosítva, a visszaút nem. Gondolom örültek neki és arra is kíváncsi lennék, tudatták-e ezt előzetesen velük?

Annyit még, hogy a fidesz ismét bizonyította, a tömegek mozgósításában szervezett. A baloldal ebben tanulhatna tőlük.

38. Szabad Gábor
2012. 01. 25. 13:58

Sokba kerülhet a végén a béke

„Boros Imre „százados", a „D-8-as számú elvtárs" meg a többiek a Birodalom ellen.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1520_sokba_kerulhet_a_vegen_a_beke

39. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 25. 14:06

Ne tégy semmit drága Marijja, ugyanis a Fidesz már engem, mint fő-fő tüntetésszervezőt is kirúgott az OPNI-ból. Most itt állok munka nélkül és tanácstalanul, teljesen elcsüggedve, pedig annyi, de annyi ötletem volt még. Szóval, ha meggyőződésből jössz nekik csápolni, úgy arról nem beszéllek le, de fizetni Neked a bértapsolásért én már nem tudok. Így jártunk drága Marijja. Ránk egy állami ünnepen, így márc. 15.-én sincs többé szükség. :))
geza.nolblog.hu/archives/2011/03/16/Fiatal_brtapsolk_rabrben/

40. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 25. 14:25

Pontosan erről van szó kedves Gordon. A Békemenet szervezőinek cégeik vannak, és ahogy arra a posztomban is utaltam, ők így hálálták meg a kormánynak a számukra majdan bőven megtérülő harácsot. Megosztott ország a miénk. Vannak gondolkodók, fizetett, és született bohócok. Lehet, hogy ez a jelenség még a Rodolfó mester idejéből maradt ránk, ahogy azt Te a remek írásodban ecsetelted?
gordon.nolblog.hu/archives/2012/01/24/Lundefinedzungorszundefinedg/

41. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 25. 15:11

Kedves Sansz!
Ha a hír igaz, és nem csupán szóbeszéd, hogy a szervezett utazást a híveiknek csak odafelé biztosították, ám haza már nem, úgy ezzel a cselekedetével a Fidesz előttük is alaposan levitézlett. Innentől kezdve, bár ugyan egy a zászló, de a bértüntetésre mozgósítható tábor létszáma is alaposan megcsappant, így mostantól marad az általad említett első kör, vagyis, akiket arra, mivel olyan funkciót töltenek be, kötelezhetnek rá, és oda hivatalból kivezényelhetnek.
www.origo.hu/itthon/20120123-civilek-mellett-a-fidesz-is-szervezett-buszokat-a-bekemenetre.html

42. kingfy37
2012. 01. 25. 15:17

Egyelőre csak örülök, hogy valamiképpen ssikerült ismét regisztrálnom a nolblogon. Hurrá!!!alias olddoki

43. kingfy37
2012. 01. 25. 15:41

(alias.Olddoki)Csak most kapcsdolódtam a diskurzusba, nem minden reflexiót olvastam el, de ezek közül sokban megjelenik a mani, mint ösztökélő erő a felvonuláshoz. Ez a tömeg nekem sem tetszett, de az esetleg igaztalan vád, még kevésbé, pedig baloldalt dobog a szívem(nem mondom meg mióta). Csak eszembe jut, hogy milyen rosszul esett a nyugdíjasoknak amikor azt csócsálták a fideszes éceszgéberek, hogy 19 ezer forintért vett meg bennünket az MSzp.

44. kingfy37
2012. 01. 25. 15:52

(alias Olddiki) 33.Eviana. Eviana szerint ez a "Béka, pardon, Békemenet), volt a "diktatúra első megnyilvánulása". Hát, ezt én nem acceptálnám. Számtalan első megnyilvánulás volt már. Én inkább azt mondanám, hogy parlamentáris demokráciákban nem divat a kormány mellett tűntetni. Ha már diktatúráról beszélünk, jobb ha ezt a fogalmat félelemmé transzformáljuk. A hatalomtól való félelemmé. (/...Fortélyos félelem igazgat minket../ mert gondoljunk csak bele: ma nincs Mafyarországon(nekem a Magyar Köztársaságban) 3 olyan szuverén személyiség, aki el merné vállalni a köztársasági elnök elleni plágium gyanúját megalapozó doktori disszertáció felülvizsgálatát. Hát ezt/..gondoljátok meg proletárok..!!!/

45. kingfy37
2012. 01. 25. 16:20

(alias Olddoki) Nem akármilyen élmény megnézni és meghallgatni a videobejátszást. A megszólalók össz IQ-ja fájdalmasan alacsony. És fájdalmas mgnyilatkozásokat hallani. Egy borostás ifjú ember keresztény Európát akar. Valyon úgy gondolja, hogy mindenki lenyen valamely keresztény egyház tagja? Vajon tudja, -é, hogy melyek a keretény egyházak, Kétlem. Na és mi legyen azokkal, kaik nem tartoznak egyetlen felekezethez sem? De hihetetlen a neofyta Bayer Zsolt ostobasága. Azt mondja, hogy András barátja(Bencsik) a magyar Alkotmány kötetét tartja a kezében. Szegénykém, nem tudja, hogy Magyarország nem csak nem Köztársaság többé, de, Alkotmánya sincs. Helyette van Alaptörvény, tele képekkel, hogy O.V-nek nagyobb kedve legyen olvasgatásához.
Mit mondjak? egy külön tanulmányt lehetne írni a megszólalók gondolatainak elemzésébről. De talán ennyit nem ér.

46. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 25. 18:27

Kedves Olddoki!
A videóban megszólalók zömének IQ-ja szerintem is fájdalmasan alacsony volt, de hát lássuk be, hogy Orbán úrnak éppen ilyen emberekre van szüksége. Őket tudja démonizálni, és süket lózungokkal kábítani.

47. evianna
2012. 01. 26. 5:42

44-re, Olddokinak:
a diktatúrára való törekvésnek és az előkészítésének számtalan jele volt már - nekem az első ilyen szempontból az volt, hogy a választások utáni első május elsején különleges rendőri készültség volt Budapesten, pedig még egy hónapig meg se alakult a kormány -, itt azonban a diktatúra elfogadásának és igenlésének első nyilvános demonstrálását láttuk. (egy polgárinak mondott tömegtüntetés, amelynek az a mondanivalója, hogy "kuss, ellenzék" + "Orbánnak mindig igaza van". ez a diktatúra lényege, nem?)
ez a tüntetés megmutatta, hogy milyen Magyarország felé haladunk: rázzuk majd az öklünket a nemzetközi gonoszokkal szemben, maradéktalanul támogatjuk a kormányt, aki pedig ezt nem teszi, az nem hazafi.
szép kis kilátások.

48. cs_sanyi
2012. 01. 26. 22:26

"tegyük hozzá, hogy a résztvevőket sajnos ideológiai lózungok és frázisok hazugságaival becsapták és lóvá tették."

De nagy marha vagyok! Ott voltam, és nem vettem észre, hogy lóvá tettek.

49. vahabi
2012. 01. 27. 12:03

Kedves Géza!
Ez az egész egy erőltetett és sajnos humor nélküli iromány! Mikor a PÖCS-öket említetted, valami megcsillant, de a mord mondatokkal nem passzol. Szóval, gyenge, nagyon gyenge írás, mert sem a humor, sem a komolyág igazán nem jön ki belőle. A véleményed értem én, próbálod megmagyarázni a kézenfekvő ellenkezőjét, de ezt sikertelenül tetted! Nem baj, majd legközelebb! A nol szinvonalát simán elérte, ebbe nem lehet kételkedni! :-)

50. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 27. 13:34

Ajánlom szíves figyelmedbe kedves cs. Sanyi, hogy tekintsd meg a videót is, és akkor meggyőződhetsz róla, hány olyan lóvá tett marha volt a tüntetésen, akik még azt sem tudták, hogy miért vannak ott. :))

51. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 27. 13:40

Kedves Vahabi!
Mivel te bennfentes lehetsz, e témakörről biztosan humorosabban írtál volna. Nosza, még nem késő, fogj hozzá és írj! Vigyél bele humort, dicsőítsd a PÖCS-öket, a Kubatov-listát, vagy amit, és akit akarsz, a lényeg, hogy emeld a színvonalad, én pedig szintén elmondhassam a véleményem az irományod kapcsán rólad, ahogy azt te tetted.

52. Szabad Gábor
2012. 01. 27. 16:34

Matolcsy, a termékenység unortodox istene

A viagra hungarica piacra dobásával hazavágjuk a világ gyógyszeriparának javát.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1541_matolcsy_a_termekenyseg_unortodox_istene

53. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 27. 16:53

Kedves Szabad Gábor!
Köszönöm, hogy betetted ennek a remek írásnak a linkjét. Igen, most már én is úgy vagyok ezzel, mint a cikk szerzője, hogy vélhetően én is rossz moziba ülhettem be, ahol ugyebár a Matolcsy úr a gépész. Neki jó az egykulcsos adórendszer is, és persze a legújabb őrülete szerint még 47 ezer ft.-ból is meglehet élni. Visszatérve az alapgondolathoz, e témakört feszegetve van az Origón egy nagyon jó cikk, amit ajánlom szíves figyelmedbe, és minden kedves olvasómnak. Íme:
www.origo.hu/itthon/20120127-mi-a-koze-az-egykulcsos-adorendszernek-a-szuletesek-szamahoz.html

54. Falatka
2012. 01. 27. 21:45

A Parlamentben -tisztelet a kivételnek- a csőcselék ül, ergo most -kimosakodva ugyan- a csőcselék menetelt, nagy százalékban külföldi állampolgárok és megfélemlített közalkalmazottak és -tisztviselők. Lehettek úgy 50-60 ezren. Volt Árpád-sáv, volt ordibáló jobb(ik)os, volt EU ellenes felirat, szóval minden, ami már Etelközben túlhaladott vala.......

55. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 28. 9:40

Kedves Falatka!
Nagyon jól látod a dolgokat. Hozzáteszem, hogy ez a Békemenet nem egy szívből jövő és őszinte hitvallás volt a kormány mellett, hanem egy előre megszervezett szini előadás, amely költségeit igenis az adófizető állampolgárokkal fizettették meg. Íme, itt a bizonyíték arra, hogy Széles Gábor úr csupán megelőlegezte a demonstrációjuk költségeit, (213.062.900 Ft.) ám most kéri annak visszatérítését.
orulunkvincent.blog.hu/2012/01/22/koltsegelszamolas

56. kingfy37
2012. 01. 28. 10:39

(Alias.Olddoki) 45-ös számú bejegyzésemben az én IQ-m is "fájdalmasan" csődött mondott. A "Vajont"
"ly"-nal írtam. De hát Errare humanum est.

57. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 28. 11:15

Mindenki követ el helyesírási hibákat kedves Olddoki, még Schmitt Pál elnök urunk is, úgyhogy ezen Te se pironkodj. A mondandód lényege a fontos, nem a hejjesírás. :))

58. elsore
2012. 01. 28. 13:46

Harácsos út,
Ha végigmegyek rajtad én,
...

59. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 28. 14:21

Kedves elsőre!
Ejha, biz' Isten a te verziód sem rossz. Aztán nehogy a végén még megváltoztassák a dal szövegét, amit a Pataki Attila, aki nótadalénekesnek sem utolsó, egy jó kis honorárium fejében már biztosra veszem, hogy azt is elénekelné. Na mindegy, addig is maradjunk az eredeti verziónál. :))
www.youtube.com/watch

60. Szabad Gábor
2012. 01. 28. 18:38

Nem lettünk gyarmat

Ötszázezer(?), bizony, dalolva ment…

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1509_nem_lettunk_gyarmat

61. evianna
2012. 01. 29. 0:32

nekem azért furcsa, hogy olyan nagy a hallgatás a békemenet szervezésével kapcsolatban:
semmi reagálás arra, hogy kaptak-e zsebpénzt a busszal utaztatottak, kitől kaptak ebédet a határon túli magyarok a Népligetben (mintha a Fradinak lenne ott létesítménye, nem?), semmi válasz erre a blogra: orulunkvincent.blog.hu/2012/01/22/koltsegelszamolas - majd elfelejtjük? vagy ezentúl ez így lesz és kész?

62. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 29. 9:19

Jogos a felvetésed drága Evianna!
A jobboldali média és a szervezők az ilyen számukra kényes kérdésekre viszont szerintem azért nem reagálnak, mert azt a látszatot akarják kelteni, mintha az ő demonstrációjuk az általuk közzétett felhíváson kívül, más szervezést egyáltalán nem igényelt volna.
Az emberek megérezték a hívó szót és önmaguk fogtak szervezésbe. Összefogtak. Ők béreltek buszokat a saját pénzükön, s jöttek mindenhonnan, önként és dalolva egy nemes cél érdekében, még a határon túlról is. Aki pedig mást mond, az rágalom.
Egy szó mint száz, ők sajnos becsapják és meghazudtolják még önmagukat is...

63. evianna
2012. 01. 29. 13:07

Géza, értem én:
de amikor ugyanez a társaság piszlicsáré ügyekért feljelentést tett, pert indított, akkor legalább annyit nem tud valaki odavetni, hogy bulvárhírekkel nem foglalkozunk?
ilyen mélyen csak Schmitt kisdoktorijáról hallgatnak, semmi másról.

64. Bogdán Géza (szerkesztő)
2012. 01. 29. 13:52

Tiltakoznak ők Evianna, hajaj, de még mennyire, csak azt a maguk médiájában és a maguk sajátságos gyalázkodó stílusában teszik, és nem egy hivatalos közlemény keretében. A főszervezők, Bayer és Bencsik urak legalábbis ezt tették a Hír-Tv. Péntek 8 című műsorában, ahol is a műsorvezetők és vendégeik, egymást túllicitálva gyalázták az állítólag őket rágalmazó balliberális magyar sajtót, külön kitérve a Népszabadságra is. Ezt a hírt egyébként elsőként az Origo hírportál szellőztette meg, méghozzá egy utazási irodánál dolgozó pécsi nőre hivatkozva, aki igaz, bár névtelenül ugyan, de a riporterüknek elmondta, hogy négy buszt szervezett Budapestre.
Szóval, jogos a felvetésed Evianna, mert ebben az ügyben minimum egy nyertes rágalmazási per tudna nekik igazságot szolgáltatni. Azzal pedig, hogy hallgatnak, egyértelműen azt igazolja, hogy a felreppent híreszteléseknek mégis van, illetve lehet jogalapja.
www.origo.hu/itthon/20120121-riport-az-orbankormanyt-tamogato-bekemenetrol.html

65. Tökös
2012. 01. 30. 8:19

Szia Géza barátom... ( még egyszer, boldog születésnapot.. )

Én kint voltam a békemeneten...

Ami a véleményem erről.. hogy kiderült nem a baloldaliaké az utca, másrészt meg, szinte csak a jobb oldalon van fiatal..
A békemenet egyébként EU ellenes volt, mondjuk azt hogy pár embernek még fontos a haza, igen ezt akarom kiemelni, ez a menet nem kér a pénzemberekből...
Abban a pillanatban hogy mi aláirjuk az IMF-el való szerződést megszünik az országunk szuverenítása..
Orbán Viktor az aláírás után megszünik mint miniszterelnök, már nem lesz döntési helyzetben, rabszolgái leszünk az oligarcháknak..

Egyébként a közvélemény kutatási adatokat nézve, a fidesz hatalmas előnnyel vezet, ez buktaferkó kormányzása alatt nem sikerült, az öszödi beszéd után elkezdett a baloldal meghalni...

Úgy hogy Géza barátom, ez a baloldal halott.....

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.