Amikor a miniszterelnök úr bejelentette a Darányi Ignác tervet, nekem arról La Fontaine, A holló meg a róka című közismert prózája jutott eszembe. Innentől kezdve tehát már kétségünk sem lehet afelől, hogy Orbán úr legalább akkora furfanggal rendelkezik, mint az a róka, aki kiénekli a holló szájából a sajtot. A Darányi Ignác Tervvel ugyanis a miniszterelnök úr, noha 300 milliárd EU-s forrásból származó pénzt is osztana, e beszédével viszont a szélsőjobb irányába tett egy nemes gesztust, mintegy megköszönve nekik az érte való példás, uniós zászlóégetéssel szimbolizált hősies kiállást.
„Gyakran lehet hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért, az ivóvízért fognak folyni: a rossz hírem az, hogy ez a háború már elkezdődött, csak nem fegyverekkel vívják, hanem más eszközökkel, például leminősítésekkel is, ezért nagyon résen kell lennünk, mert a róka sohasem mondja meg egyenesen, hogy a sajtot szeretné kiénekelni a szánkból. Hová jutunk, ha már a falusi ember sem eszik rendes ételeket. Abból nem szabad engednünk, hogy akár városban él, akár falun, a magyar ember asztalán jó minőségű és egészséges, magyar élelmiszer legyen.”
A miniszterelnök úr újabb hadüzenete mögött rejlő lelkesítő szavak tehát egyfajta szép muzsika a nyíltan unióellenes füleknek. Ők azok ugyanis, akik ideológiai és politikai érdekektől vezérelve elhiszik, hogy az EU-tól nem kapnak semmit, ugyanakkor a magyarokat külföldről származó hulladékkal, szeméttel etetik. Ez pedig nem igaz, sőt, a valóság annak éppen az ellenkezője.
A miniszterelnök úr egykoron híres agrárország-víziója is legalább annyira helytálló tézis, mintha azt állítanánk, hogy anno a vas-és az acél országa voltunk. Soha nem voltunk egyik sem, ahogy uniós gyarmattá sem válunk soha.
A KGST. tagországaként anno csupán cserekereskedelmet folytattunk egymással, és mindenki azt adta a közösbe, amiben jobb volt. Mi, magyarok, a szovjet testvérek kolhozainak mintájára erőszakkal létrehozott termelőszövetkezeteinkben és állami gazdaságainkban, valamint a növénytermesztésre valóban kitűnően alkalmas éghajlati viszonyainknak, mikroklímánknak köszönhetően, búzát, kukoricát, almát, húst adtunk egykori szövetségeseinknek, akik azért cserébe nekünk vasércet, földgázt, és kőolajat adtak, és látszólag jól működött minden.
A mi mezőgazdaságunk azonban, és erről sajnos sokan hallgatnak, mint a sír, nem minőségi, hanem a mennyiségi mutatókra szakosodott. A cél, a tömegtermelés, és nem a minőségi kritériumokra való törekvés volt, s ezt pedig hazánk, hála a háttérben a mezőgazdaságunkat kiszolgáló műtrágyagyárainknak, remekül teljesítette. Nem kell nagy szaktudás ahhoz, hogy tudjuk, a tömegtermelésre szakosodott növénytermesztéshez a termőtalaj és növényi fotoszintézisen kívül, három fő tápanyag, nitrogén, foszfor, és kálium szükséges. Mivel az állattenyésztés nem volt szinkronban a növénytermesztéssel, és nálunk a nyugati országok gazdaságaihoz hasonlóan az ugaroltatás is fő bűnnek számított volna, a termőföldjeinknek nem jutott megfelelő mennyiségű szerves trágya sem. A műtrágyáknak és vegyszereknek köszönhetően a talajaink viszont elveszítették a humuszképességüket, elhomokosodtak, elsavanyodtak, aminek hatására a dombosabb vidékeken talajerózió ütötte fel a fejét. Ez abban mutatkozott meg, hogy egy nagyobb zápor esetén, a földeken kisebb-nagyobb vízmosások keletkeztek, a sík vidékeken pedig hatalmas tócsákban állt a víz. A világhírű mezőgazdáink e jelenség ellen altalajlazítással próbálkoztak, tegyük hozzá, aránylag sikerrel. A vetésforgó helyett bevezetett un. monokultúrás növénytermesztési technológia viszont szintén a kényszer szüleménye volt. A talajban felhalmozódott atrazin tartalmú, kukorica gyomirtó szer hatására az őszi búza olyan gyér tőszámmal kelt, hogy az tavasszal csak sárgán sínylődött, feladva a leckét a mezőgazdásznak, mondván, most mitévő legyen. A közülük bátrabbak kitárcsáztatták, amit a főnökeik kirúgással, vagy pénzbüntetéssel honoráltak, így az ebbéli félelemtől vezérelve ők bizony sokszor döntöttek úgy, hogy ezt a problémát egy megnövelt dózisú nitrogéntartalmú műtrágyával ellensúlyozzák, és eszük ágába se jutott, hogy annak esetleg az emberi szervezetre súlyos élettani hatásai is lehetnek. Béres József volt az a személy, aki erre először rámutatott. Az ő találmánya ugyanis abban rejlett, hogy rájött, a drasztikusan megnövekedett rákos betegségek oka a táplálékláncunkban keresendő. Kimutatta, hogy a szervezetünkbe bevitt élelmiszereinkből hiányoznak az immunitásunk kialakulásához szükséges létfontosságú makró és mikroelemek, amelyek miatt fogékonnyá válunk a rákos daganatos betegségekre. Mint tudjuk, Béres József orvost az akkori hatalom, kuruzslással vádolta meg és börtönnel fenyegették, ha terjeszti a készítményét. Mivel azonban több ezren könyörögve fordultak hozzá a róla elnevezett gyógyszeréért, a hatóságok a népakarat nyomására, végül engedélyezték a csodatévő cseppjei forgalomba hozatalát.
Béres József orvos igazságát végül is a rendszerváltás és a KGST összeomlása bizonyította. A külkereskedőink ugyanis megpróbáltak betörni a nyugati piacokra, ám minőségi okokra hivatkozva, amit persze eltitkoltak a nép előtt, az ebbéli törekvésük csúfosan meghiúsult. A híres magyar csirkében, amit halkan mondok, mert mostanság is reklámozzák és az áruházak polcain még mindig kapható árucikk, például antidepresszáns, állatgyógyászati eredetű (idegnyugtató) anyagot mutattak ki. A külsőre szép és kelletős, ám silány beltartalmi mutatókkal rendelkező és vegyi anyagokkal telített magyar élelmiszer, alma, tej, búza, és hústermékek tehát nyugaton senkinek nem kellettek. A magyar tejben, amelyről tudjuk, hogy élet, erő, és egészség, az emberi egészségre káros hatóanyagok többszörösét mutatták ki, amely vegyi anyag az atrazin és a nitrát volt, és amely vegyszerek a silókukoricából származtak, amit a gazdák a szarvasmarháikkal etettek. Az Antall-kormány végül nem tehetett mást, fizetniük kellett a gazdáknak, a tsz.-eknek és állami gazdaságoknak, hogy az állataikat a vágóhídra vigyék, és a gazdaságukat felszámolják. A tsz.-ek tehát hazánkban ezért szűntek meg, és nem azért, amit anno a kisgazdák fennen hangoztattak, tudatosan manipulálva és becsapva a magyar népet, hogy „újat építeni csak a régi romjain lehet”…
A jó bornak nem kell cégér, tartja ezt egy jó magyar mondás, de a kettős mérce jegyében azért nézzük meg azt is, hogy zajlik az a bizonyos élelmiszerszemét-termelés az uniós országokban.
Szögezzük le, hogy náluk a vegyi anyagok és vegyszerek használata, egyfajta szükséges rossznak minősül. Ebből kifolyólag vegyszerekből és műtrágyákból csak a szigorúan előírt dózis-mennyiséget adagolják ki, méghozzá olyan precíz technikával és pontossággal, amelyről mi, magyarok, legfeljebb csak álmodhatnánk. Nem tonnaszámra szórják a mérgeket, hanem az EU-s gazdáknál műholdakkal kommunikáló és számítógép vezérlésű permetezőgépek vannak hadrendbe állítva, amelyek a vegyszereket és műtrágyákat milliliter és milligramm pontossággal juttatják ki a termőföldjeikre. A monokultúrás növénytermesztési technológia náluk ismeretlen fogalom. Vetésforgót alkalmaznak, a növénytermesztésüket pedig szerves trágya tápanyagokra alapozzák, s ha kevés a trágya, akkor ugaroltatnak, de nem pumpálják tele a termőtalajt műtrágyákkal. A vegyi napló vezetése kötelező. Az általuk termesztett növényekből a szakhatóságok mintavételezéssel győződnek meg, hogy betartják-e a szigorú EU-s normákat, s ha valamelyik gazda netán fennakad a rostán, úgy túl azon, hogy megsemmisítik az áruját, még kemény szankciókra is számíthat. Nem moslékot, és nem tápot etetnek a jószágaikkal, hanem természetes takarmányt, kukoricát, búzát, árpát, lucernát, zabot tesznek ömlesztve eléjük, s nem arra törekednek, hogy felfújják azokat és minél előbb elérjék a vágósúlyt. Az állattenyésztésük annyira humánus, hogy sok magyar gazda azt nem is érti. Nem érti, ha a franciák felborítják a magyar libamájat szállító kamionokat, így tiltakozva az ellen, hogy a magyarok azt nem humánus módon, hanem kínzás útján állítják elő. Más nép, más kultúra, más értékrend.
Mindent összegezve tehát bátran kijelenthetjük, hogy a hollandok, franciák, németek, és a többi nyugati gazda, nem szemetet, hanem igenis minőségi árut termel. Tény, hogy némely multi cég polcán olykor-olykor olyan termék is fennakad a rostán, amelyről csak utólag derül ki, hogy nem felel meg a szigorú élelmezés-egészségügyi kritériumoknak, de azokat viszont leveszik és megsemmisítik, mert a szabály, az szabály, ami számukra szent és sérthetetlen. Ezt a normát kellene a magyar őstermelőknek is betartani, illetve velük betartatni, mert az ő termékük viszont nincs beltartalmi értékek szerint laboratóriumi műszerekkel bevizsgálva. Aki tehát az ő áruikat vásárolja, feltéve, ha azok nem az átlagember számára megfizethetetlen biogazdaságokból származnak, a vevő nem kap semminemű garanciát arra nézve, hogy az amúgy külsőre nagyon szép és ízletes zöldségeikben, hústermékeikben, nincs emberi egészségre káros vegyszer hatóanyag maradék, merthogy azt csak műszerekkel, de emberi érzékszervvel, szaglással, ízleléssel, nem kimutatható. Gondoljunk csak a mesebeli vasorrú boszorkányra, aki a Hófehérkét is a legszebb almájával mérgezte meg.
A miniszterelnök úr azon szavait pedig, miszerint az emberek már falun sem esznek rendes ételt, én szintén demagógiának tartom, amely arra irányul, hogy az EU-t felhasználva burkoltan feszültséget szítson a falusi és a városi ember között. Lévén, hogy a falusi ember immár városokban kénytelen dolgozni, hajnalban kel és késő estig dolgozik, ingázik, hála neki, aki kiszolgáltatta őt a munkaadója kénye-kedvének, olykor még hétvégeken is, én gyanítom, hogy ennek ellenére sem fogja feladni a munkáját és egzisztenciáját azért, hogy egész nap a kertjét ápolja, hogy aztán a családjával abból élhessen. Rizikós vállalkozás ez, számtalan sok buktatóval, amit csak az vállaljon fel, akinek az feltétlenül muszáj. Ha a miniszterelnök úr viszont a Darányi Ignác Tervvel burkoltan egy új szemléletváltást akar ránk erőltetni, úgy vegye tudomásul, hogy ez ellen sok falusi ember fog tiltakozni, mert gyanítom, egyikőjük sem szeretné felcserélni a polgári létet, egy régmúlt ideológiára alapuló szegény sorsú cselédvilágra.
Források és linkek, amelyekre érdemes kattintani:
http://videa.hu/videok/hirek-politika/daranyi-ignac-terv-orban-viktor-5lSKlO62irD5fmQV
http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120116-az-elelmiszerszemetnek-uzen-hadat-a-kormany-uj-terve-indul-a.html
http://vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/300-milliard-eu-penzt-osztanak-ki-daranyi-ignac-terv-neven-366827
http://index.hu/belfold/2012/01/16/orban_ne_kulfoldi_hulladekot_egyunk/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dar%C3%A1nyi_Ign%C3%A1c
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00211/06439.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9res_J%C3%B3zsef
http://fotoszintezis.szbk.u-szeged.hu/miafoto/miafoto.htm
http://real.mtak.hu/777/
http://antalvali.com/hirek/atrazin-gyomirtoszer-himbol-nove-valt-bekak.html
http://picibaba.hu/picibabaval/babaapolas/a-nitratos-viz-veszelyei
http://www.gazdabolt.hu/index.php?content=2&category=1&topic=1455
http://www.cp-analitika.hu/?page_id=141
http://www.haszon.hu/agrar/cimlapsztori/129-megeri-a-gps.html
http://haccp.info.hu/
http://nol.hu/belfold/brusszeli_felszolitas_a_hagyomanyos_tojotyukketrecek_betiltasara
http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_fogyasztovedelem&id=3
S teszik azt most annak ellenére, hogy bár Orbán Viktor miniszterelnök úr tavaly júniusban még azt mondta: „ha már József Attila írt egy rendes verset a Dunáról, akkor a szobra mégiscsak jó helyen van a Kossuth téren”.